Egy testvérpár, akiknek arcát mindenki ismeri, aki kicsit is otthon van a hazai design háza táján. Marillai Ildi és Marillai Évi felelősek a wonderLAB szellemiségéért, hozzájuk köthető szeretett tervezői boltotok megalakulása. Most Ildivel ültünk le beszélgetni kicsit az itthoni divatpiacról, illetve személyesen az ő kettejük történetéről, aminek gyümölcse két fontos divat platform megalakulása is lett.

A boltba belépve meglepődtem, hiszen az eddig megszokott, roskadásig megrakott sztenderek, és polcok helyett, amikor a „hirtelen azt sem tudod, hova nézz”esetével találod szembe magad, egy kimondottan letisztult és szigorúan következetes rendszeresség fogadott. A sugárzó személyiség viszont, aki az ajtót nyitotta, a régi volt.

Végül leültünk a kis asztalhoz.

Tudom, hogy hallhattuk már, de hogy esetleg a boltot nem ismerők is képben legyenek, meséld el kérlek, mikor és hogyan indult a wonderLAB?

Ildi: Dejó… – mosolyog. Hát valójában az akkori barátom megunta, hogy rózsaszínre festem az egész teraszt, mert ékszertartókat gyártok mindenből, amit otthon találok. Keresnem kellett valami helyszínt ennek a tevékenységemnek, és akkor már társultam pár kreatív szakmabeli baráttal. Köztük volt a testvérem, Évi is, aki akkor személyre szabott ékszereket gyártott Me Concept néven, Saci, aki a Sixfeet kutya kiegészítőket csinálja, Fanni, akié az Oh my Deer márka és még néhány tervező. Előbb utóbb tök sokan akartak csatlakozni, egyre jobban nőtte ki magát a hely, mi meg totál random voltunk nyitva. Akkor kitaláltuk, ne csak „játszósba” csináljuk! Ez volt 2012-ben. Teljesen nulla tapasztalattal kerestünk még tervezőket, nagy elszántsággal mondtuk nekik, hogy miért lesz iszonyú jó, ha ide csatlakoznak – nevet. Olyan nevekkel találkoztunk, mint például Takács Judit, aki már akkor is tök profi volt. Végül 20-25 tervezővel indultunk el. Szerencsére ők is hittek ebben, és ez a közös jó meghozta a várt eredményt. 2012 novemberében ide költöztünk a Veres Pálné utcába, és meg is nyomtuk a karácsonyi időszakot. Az idő előrehaladtával szépen lassan átváltozott a dolog egy tesómmal közös családi vállalkozássá. Ezután jött a képbe az INQ is, mint alapköve az egész helynek. Valójában ez a bolt már dinoszaurusznak számít a maga nemében. Akkor még külföldön sem nagyon lehetett példát találni az ilyen inkubációs felállásra.

Hogy működik együtt család és üzlet? Mi a mostani felállás?

Ildi: A 2013-as Gombold Újrán részt vett Csík Orsi a „Newcomer” kategóriában.  Évi egyből beleszeretett a ruháiba, és megkereste Orsit, hogy megfinanszírozza azt a kollekcióját, viszont utána csinálják akkor komolyan a brandet. Így indultak ők az INQ-val. A márka indulásával és egyre nagyobb fokú fejlődésével pedig együtt járt, hogy Évinek magára a wonderLABre egyre kevesebb ideje lett. Ott ő viszi a marketinget, gyártást, menedzsmentet, úgy ahogy van, és az Eva’s Roomban árulnak több másik tervezővel együtt. Hat év után most ott tartunk, hogy én viszem 90%-ban a wonderLABet.

Miért kellett egy másik platform az INQ-nak, miért nem maradt a wonderLABben a bázis?

Ildi: Amúgy a mai napig vannak még itt INQ ruhák. De a komplett márkát tekintve nagy mennyiségű ruháról van szó, méretsorról, raktárkészletről. Sőt anno még a varrodázás is itt zajlott. Az totál nem ide való, nem is fért el, a vevőket is zavarta. AZ INQ mellett egyébként pluszban mindig van egy vendégtervező, akivel együtt dolgoznak. A mostani kollekcióhoz például Évi csinált egy fülbevaló kollekciót. Végül minden szempontból kinőtte a wonderLABet az INQ, ezért Éviék megcsinálták az Eva’s Room-ot néhány másik tervezővel, és az mára már egy közösségi helyként is funkcionál, ahova külön eventeket is tudnak szervezni. De mondom, igazából még mindig itt is van a márka, továbbra is fellelhetők nálunk az INQ ruhák, nem váltak el teljesen.

Minek köszönhető ez az új arculat?

Ildi: Most kevesebb a tervező, bármennyire fájt, néhányuktól el kellett köszönnöm, hogy egy letisztultabb boltot tudjak csinálni. eddig 9-10 ruhás volt, most 5 van, ékszeres, kiegészítős pedig sokkal több lett arányaiban a ruháshoz képest. 30 körül vannak a tervezők, ahogy mindig is, csak az arány változott. Ez pedig azt hozta, hogy rendezettebb lett a bolt. Nagy szükség volt erre.

Tudsz mondani olyan nehézséget, amivel az évek során találkoztál? Volt, ami megingatott?

Ildi: Hál’istennek nem volt ilyen. A tervezőim is jó fejek, nagyon ritkán nyúltam mellé. Kell is hogy szeressük egymást, találkoznak az én jó és rossz napjaimmal, és én is az övéikkel. Mellényúlás az maximum úgy volt, és úgy lehet, ha egész egyszerűen nem értik az adott tervező munkáit a boltban. Ezért is van egy fél éves szerződés, mert ez alatt tud kiderülni, hogy működik-e az adott márka a boltban. Ilyen volt például Veszprémi Gabi, ő csinált először itthon gymbaget. Anno kiröhögte mindenki a gymbaget. „Fúj ez olyan, mint egy tornazsák!” Fél évig hozzá nem nyúlt senki. Aztán mi lett… Az is olyan volt, amit nem értettek az emberek. Talán ezt tudnám mondani, mint nehézséget. Ma pedig szerintem külön jó egy hazai brandekkel foglalkozó boltnak lenni. Láthatóan egyre fontosabb a fenntarthatóság, már-már trendi lett. Ferenc Bori fülbevalói például kupakokból vannak, és úgy látom, egyre nyitottabbak rá a vevők. Ez is tök jó. Egyre inkább tapasztalom, hogy fontos az embereknek az egyediség. Szerintem az sem gáz, ha vesz az ember egy basic farmert a Zarában, de amúgy arra motiválom a vevőimet, hogy inkább tervezői dolgokat viseljenek, és ezen kívül  járjanak turkálóba.

Mit tartasz problémának a mai tervezőknél? Vagy pont hogy miért jók?

Ildi: Nem tudok és nem is akarok nagy megmondó lenni. Iszonyú kreatívnak tartom őket, nagyon jó dolgokat találnak ki. Negatív… Rohadtul el vannak csúszva… Későn hozzák, már bőven a szezonban az új kollekcióikat, ezért alig tudom olyan áron adni, ami a teljes megtérülési ár lenne. Tök hamar le kell áraznom. Fontos lenne, hogy időben érkezzenek a boltba, és hogy 2 hónappal azelőtt a tervező már promózza ezerrel az új kollekciót. Szerintem az is baj, hogy sok helyen akarnak jelen lenni, ezt nem szabad, inkább 2-3 hely az ideális. Nem is lehet annyi felé figyelni. Adott esetben érdemesebb lenne vagy kapszula kollekciókban gondolkozni akár negyed évente, mert talán így  jobban fel tudnák venni a versenyt a multikkal. De azt is szezonra és időben hozva. Vagy egy másik út jó lehet még, alap kollekciót gyártani, és különböző színekben, méretben értékesíteni, néha egy-egy új darab beemelésével.  Ez lehetne megoldás, így lehet leginkább életben tartani egy márkát. Az embereknek így van ideje feldolgozni, befogadni az adott terméket.

Szöveg • vendégszerzőnk: Szabó Csilla - a Between tervezője 

Üzlet fotók: Talabér Géza