A Rododendron Art&Gallery-ben jártunk, aminek összetétele különlegesnek számít Budapesten. Elek Judit Katalin, a bolt tulajdonosa nagy gonddal válogat minden darabot, és a graffititől kezdve a mesekönyveken át az izraeli ékszerekig számos különleges design elem megtalálható nála. De mi az, ami mindezt összeköti?

A bolt, ma már 10 éves története egészen sok szálat fog össze, amiről érdemes beszélni. Mi most összefoglaltuk nektek, megkísérelve ezzel átadni a Rododendron szemléletét és világát, amivel igencsak kiveszi a részét a hazai design, valamint a nem mainstream kultúra világából.

A Semmelweis utcai, letisztult hangulatú bolt belső udvarára ültünk ki Judittal, aki láthatóan szívesen emlékezett vissza a kezdetekre.

Mi előzte meg a Rododendront? Honnan jött az indíttatás egy ilyen bolthoz?

Judit: Vizuális kommunikáció szakra jártam a MOME-ra, ez volt az alap szakom, majd design menedzserre szakosodtam. Szóval szakmába vágó dologba kezdtem anno. Jelenleg média design szakon doktorizom épp. Valójában 2006-ban, egy pop up boltként volt ez az első megmozdulás, a Boulevard & Brezsnyev Gallery-vel közösen, a Király utcában. Csináltunk egy kortárs fotó kiállítást, ami azért is állt hozzám közel, mert amúgy akkor még fotóművészként is tevékenykedtem, és egy fotós alapítványt is működtettem. Akkor még újdonságnak számított, hogy a fotókat meg is lehetett vásárolni egy kiállítás keretén belül. Nálunk lehetett. Ezután jött egy design vásár, ahol a momés diáktársaimmal közösen állítottunk ki. Akkor nagyon friss irányvonal volt az, hogy egyáltalán boltban, eladási szándékkal megjelenjenek kortárs magyar tervezői termékek. Itt bebizonyosodott, hogy valóban érdekli az embereket a design világa, és igazából annyira jól sikerült, hogy egy év múlva kitaláltam, hogy tényleg szeretnék egy boltot! Az első, a mai Rodohoz hasonló üzlet a mostani My Little Melbourne helyén volt a Madách téren. Akkor még voltak másfél milliós üvegszobrok is nálam, meg sok hasonló, iszonyú nagy eszmei értékkel bíró, de boltban nem eladható design tárgyak.

Az akkor nálad megtalálható tervezők mind ismerősök voltak?

Judit: Igen, momésok, illetve többen a fotós világból. Viszont rájöttem, hogy hiába értékelem, amit csinálnak, muszáj alkalmazkodni a kereslethez, és nem annyira éri meg másfél milliós szobrokat tartani. Ilyesmi módon alakult ki a mostani összetétel.

Ezek szerint egy tudatos döntés volt, hogy ékszereket, grafikákat és különböző kisebb design tárgyakat ötvöz a bolt? Miért pont ezek?

Judit: Igen, én inkább a 2 dimenziós tárgyakhoz értek. A ruha például annyira specifikus, hogy nehéz mellette mást is kínálni. Az más terület nagyon. A kiállításoknak köszönhető, hogy kiderült, milyen tervezőkkel tudunk együtt dolgozni. Egy kiállítást megszervezni rengeteg energia, úgyhogy ma már ritkán teszem, de a koncepció már elég stabilan áll enélkül is.

Milyen arányban vannak magyar és külföldi tervezők?

Judit: Igazából nálam koncepció, hogy magyar designereknek adjak platformot. Egyetlen külföldi designer van, az Ayala Bar ékszerek készítője. Ő egy izraeli lány, aki kezdettől fogva megtalálható a Rodoban, már annak idején a pop up boltba is hívtam. Ő megcsinálta, amiről álmodik egy magyar designer. Először New Yorkban lett elismert, aztán világszerte, és a mai napig félévente új kollekcióval áll elő. Nagyon különleges ékszertervező, iszonyú érdekes darabjai vannak. Textilt ötvöz fémmel és üveggel! Szeretem az érzést, hogy támogatni tudom a magyar design világot, és valahol büszke vagyok rá, hogy ezt el tudtam érni. Sok külföldi kérdezi, aki bejön a boltba, hogy behozhatja-e termékeit, árulnánk-e, de a válaszom mindig nem.

Mondtad, hogy nem annyira szervezel ma már kiállításokat. A Stylewalker Day&Night-on mégis szerveztél még egyet Szárnyasdoboznak és Brah-Mannak, a hazai street art kultúra két jeles képviselőjének. Közel áll hozzád a street art világa?

Judit: Igen, nagyon! Brah-Man (Vince) 16 éves korában sétált be a Rodoba először. Ez a kiállítás végül is egy 10 éves kapcsolat eredménye. Nem véletlenül nyúlt ez ilyen hosszú távúra. És itt megemlíteném még Stark Attilát is, akinek a munkáit szintén áruljuk, és én személy szerint imádom. Szóval igen, szeretem támogatni a bolttal a hazai street art kultúrát is, amennyire lehet, ez az egyik fő irányvonal.

Hogyan látod, akár vásárlói, akár tervezői oldalról, kellene változnia valamiben itthon a designer életnek?

Judit: Történt egy design forradalom, ami tök jó. Olyan volt, mint a gasztro. Emlékszem még a WAMP előtti időkre! Ma már a self-brendingelésnek kialakult egy elég komoly kultúrája. A kérdés csak az, hogy mennyire tud megélhetést teremteni magának egy designer? Én azt látom, hogy az üzleti szemlélet az, ami nem megy a designereknek. A költségeik nem akkorák, mint külföldön egy kezdőnek, ezért szerintem nekik Magyarországon könnyebb dolguk lehetne. Azt gondolom, meg lehet teremteni akár a nemzetközi sikert is. Kompromisszumokra viszont szükség van. A bevételnek a fókuszban kellene lennie, ezáltal a vásárló igényeknek is. Ha pedig figyelünk a vásárlókra, az nem lehet egy elítélhető dolog!

Mik a jövőbeni tervek?

Judit: Szeptembertől Hollandiában fogom folytatni az életemet, de örülnék, és szeretném, hogy a bolt menjen tovább! Igazából volt már így korábban is. Két éven keresztül már működtetettem távolról a Rodot, úgyhogy semmi sem lehetetlen!

Szöveg • vendégszerzőnk: Szabó Csilla - a Between tervezője 

Címlapfotó: Ferenczi László

Üzlet fotók: Talabér Géza