Az itthoni platform egyik legklasszikusabb értelemben vett showroomjába látogattam, az Open Showroom-ba. Belépve Beke Luca fogadott, bengáli macskájával, Zarával együtt, akinek energiája ellenben nem csekélynek mondható!

Luca egyébként az Open egyik alapítója, és immár egy személyben a hely mozgatórugója is.

Meséld el kérlek, mi volt az indító momentum 6 évvel ezelőtt?

Luca: Szerettünk volna egyfajta találkozópontot tervezők és vásárlók között, üzlethelyiségben nem is gondolkodtunk. Szimon Ágo, a Zoé Phobic, illetve Gyenge Anna Júlia a Ju Ninelle tervezője kezdték el keresni a helyszínt és találták ki az alapgondolatot, de a nyitásnál már én is részese voltam az egésznek, és aktívan szerepet is vállaltam. Először Panka vált ki, ekkor szüneteltette a márkáját is, két évvel ezelőtt pedig Ágo hagyta abba az Open-t, de ő a márkáját tovább folytatta.

Ismét izgalmas interjún vagyunk túl; a PINKPONILO-ba látogattam, ezúttal Eke Angélával együtt! A Paloma épületében lévő életteli csoda kuckóban Szabó Viki, az egyik alapító várt minket.

Kevesen tudjátok, de Angi és a Póni kapcsolata évekre nyúlik vissza. Közös szívügy, közös célok, és igények találkozásával indult az együttműködés, aminek gyökereit együtt fejtegettük.

A környezetvédelem és a fenntarthatósági témakörök evidensen kerültek szóba a beszélgetés alatt, de azt tudtátok, hogy óriási légbefúvós bábjait Angi maga varrja?

Könnyed interjú helyett, lássuk, milyen fontos kérdésekre kaphatunk választ tőlük!

Angi, először hozzád címzem a kérdést, mi a közös benned, és a PINKPONILO-ban?

Angi: Anno, még a Nylon Group által kerültem kapcsolatba a Pónival, ami hosszú együttműködéssé nőtte ki magát. Rengeteget dolgoztam itt a bábjaimon, a pónis lányok segítségével.

Mesélj kicsit a Nylon Groupról!

Angi: Hét éve indult, eleinte ketten kezdtük el, aztán már csak egyedül folytattam. Ahogy azt a neve is sejteti, nylon anyagból varrt, bábokra épülnek ezek a performanszok, amelyekkel a világ számos pontján volt már szerencsénk fellépni. Közel egy éve viszont igyekszem egyre tudatosabban élni, amit szeretnék a művészetembe is fokozatosan átültetni, hiszen ez ad teret annak, hogy a bennem, és a körülöttem zajló folyamatokat feldolgozzam. Bár a Nylon Group fő vonalát a preparált nylon bábok jelentik, azonban kiemelném, hogy ezek nem egyszer használatos bábok! A mi esetünkben a nylon úgy kerül felhasználásra, mint a textil, így a fenntartható fejlődés eszmeiségébe is beilleszthető. Emellett helytakarékosak, hiszen leengedett állapotukban kis helyen, akár egy táskában is gond nélkül elférnek. Ez az üzenet azonban nem feltétlenül jut el minden esetben a közönséghez, így fontos volt számomra, hogy egy olyan helyettesítő anyagok találjunk, ami a legkevésbé sem szorul magyarázatra, és abszolút nem terheli a környezetet – ezen dolgozunk most a Pónival, így az utóbbi időben szüneteltettem a projektet.

Viki: Nekünk a fenntarthatóság promotálása volt a célunk kezdettől, az etikus divat hangsúlyozása, olyan anyagok felhasználásával, amik fenntartható módon készülnek. Tagjai is lettünk nemzetközi szervezeteknek, melyekben a tagok nem egymást elnyomva, hanem egymást támogatva működnek. Ez pedig pont Angi projektjének a témaköre is, mert abszolút próbálunk közös erővel mi is megoldást találni a problémájára, és ötletelni alternatív anyagon a nylon helyett.

Angi: Ha mindenképp a nylon vonalán maradnék - ami egyelőre nem biztos - akkor a lebomló nylonok irányába mennék. Ez viszont Magyarországon sajnos még nem elérhető olyan mértékben, ahogy nekem arra szükségem lenne. Tervben van egyébként a bábokkal egy performatív fotósorozat, amely a nylon egyfajta újrahasznosítási lehetőségeit mutatná be. Így egy plusz funkcióit kapnának a hétköznapokban, ami konzerválná az életben maradásukat. Optimista vagyok, és úgy érzékelem, hogy a technológia igenis képes olyan irányban fejlődni, ami lehetővé teszi, hogy együtt lüktessünk a környezetünkkel, kellő figyelmet fordítva a védelmére. Ezért is nagyon szimpatikus nekem a vegán bőr. Számomra, érzelmi alapon az is nagyon fontos lenne, hogy az állati eredetű anyagokat, mint a szőr és a bőr, kivonjuk a divatból és a művészetből is. Nagyon örülök, hogy vannak olyan divattervezők, akik már ebben az irányban is gondolkodnak, legyen szó például Nanushkáról, aki már dolgozik vegán bőrrel, de Zsigmond Dóra is nagyon etikus módon közelít az anyagokhoz.

Évi, Zoli és a Pauza Fotó: Pauza hivatalos oldal

A Pauza pár hónappal ezelőtt csatlakozott a Stylewalkerhez, és náluk tényleg minden tárgynak külön története van! Évi és Zoli, a kis üzlet alapítói sorsdöntő időszakon vannak túl, nemcsak ott hagyták munkájukat, amit egy éves hátizsákos világjárás követett, hanem gyökerestől megváltoztatták az egész életüket, ami csak még jobban összekovácsolta őket. Mindennek eredménye ez a kedves kis üzlet a Vitkovics Mihály utcában. Évi mesélt nekünk slow life-ról, a tárgyak valódi szeretetéről, sőt még tippeket is adott azoknak, akik szívesen lelassulnának kicsit ebben az évben. 

Mi inspirált benneteket az üzlet megnyitására?

Pár éve újraterveztük az életünket. Mindketten felmondtunk és elmentünk egy éves hátizsákos utazásra. Emlékszem mennyien ijesztgettek minket azzal, hogy egymás agyára fogunk menni és rámehet a kapcsolatunkra is. Nem így lett! Sőt annyira összekovácsolt minket, hogy még az út alatt eldöntöttük, nem megyünk vissza alkalmazotti munkaviszonyba, hanem a saját magunk urai leszünk, és közösen csinálunk egy vállalkozást. Már-már közhely, de ez a fajta kiszakadás a korábbi életünkből tényleg nagyon sokat formált rajtunk. Érzékenyebbek lettünk a világ problémái, a környezetvédelem iránt, és megtanultunk értékelni elfelejtett dolgokat, úgy is mondhatjuk, hogy az egyszerű dolgokat. A napi rituálékban rejlő örömet, a kávé ízét hosszan, a tányér formáját, amiből eszünk, az emberi kezek munkáját, a tökéletlen szépséget. Ez a fajta egyszerű élet és egyszerű örömök inspirálják a mai napig a tárgyaink összeválogatását. Az pedig nem volt kérdés egy percig sem, bármit csinálunk, valami értéket szeretnénk vele teremteni: olyan tárgyakat kínálni, amik nemcsak a szemnek és a szívnek, de a világnak is jobbak valamilyen szempontból.

Mit tud nyújtani a Pauza a jelenlegi budapesti piacon? Egyáltalán hogy jellemeznétek az üzletet?

Az esztétikum, a minőség és a jól megtervezettség mindig is szempont volt és szempont lesz, de ezzel párhuzamosan szeretnénk túlnőni a ‘design bolt’ kategórián, és elindulni abba az irányba, hogy a mi kategóriánkban, egy otthon teljes ellátását tudjuk biztosítani. Olyan irányba tervezzük továbbfejleszteni a választékunkat, hogy a vásárlóink ne csak legélvezetesebb, de a legegyszerűbb otthonellátási igényeiket is ki tudják elégíteni velünk. A tisztítástól, takarítástól és rendszerezéstől kezdve, a főzésen át, az otthoni kávézásig, teázásig egy gyertya mellett, vagy épp az olvasásig egy puha meleg takaróba burkolózva, mindent. Van még egy dédelgetett küldetésünk. A tradícionális budapesti kiskereskedelem újraéledésében szeretnénk részt vállalni. Mert hogy meg kell újulnia, nem kérdés. Kitörő nosztalgiával tudom bámulni a régi budapesti képeslapokon a családi cégéreket, kereskedőket és portékájukat. Mint magánember imádom, hogy van a közelemben egy pék, ahova reggelente leugrom friss kenyérért…vagy a tény, hogy van a szomszéd utcában egy kedvenc cipészem, egy bácsi, akinek a műhelyébe bemenni maga egy időutazás, a sarki virágosról itt mellettünk már nem is beszélve. Szép portékák, a tudat, hogy miből vannak, ki készíti őket és hogyan, tudom, hogy a vásárlásommal kit juttatok profithoz, az emberi interakciók vásárló és kereskedő között… Így szeretünk vásárolni, mint magánember, és ennek szeretnénk a részesei lenni, mint vállalkozó. Ebbe a láncba szeretnénk bekapcsolódni a saját kategóriánkkal, és a vásárlásnak egy teljesen más élményét nyújtani a hozzánk betérőnek. Miért ne lehetne élmény sétálni egyet ezek között a csodálatos belvárosi épületek között, és közben betérni egy szál gyertyáért a Pauzába, majd egy kenyérért a szomszédba,meginni egy finom teát két sarokkal odébb, és végül egy friss virágcsokorral hazatérni az otthonunkba, meggyújtani a Pauzánál vett gyertyát és levezetni a napot. Egyszerű öröm, de mégis az…

Mi lehet a metszéspont egy kemény metált játszó zenészben és egy kutyakiegészítőket készítő designer márkában?

Ismét a wonderLABben jártunk, ezúttal viszont nem egyedül. Áron Andris kísért el minket, aki csak igen tág értelmezésben hozható kapcsolatba bármiféle hazai divatot érintő témakörrel. Mi viszont szeretjük a kihívásokat!

Andris olyan rock és metál zenekarok frontembere, mint a Fonogram-díjas, és Nagy-szín-pad tehetségkutatót megnyert Apey & the Pea vagy a Trillion, de ami még fontosabb, kutyája, Töpi, társa mindebben.

Fotó: Talabér Géza

Létezik egy magyar táska márka, amiből vitathatatlanul a legtöbbet látunk Budapest utcáit járva; ez pedig a Zoe Phobic. Akik szeretik a brandet, biztosan tudják, hogy immár saját bolttal is rendelkezik az V. kerületi Galamb utcában, ami a Dubliners nevet kapta. Ide látogattam el ezúttal, és mivel Ágó dolgozott, társát, Makai Mátét kérdeztem, aki ha sok szakmai titkot nem is árult el, de általa némi rálátást nyertünk a hazai design márkák helyzetére.

(A boltban nagyon felüdítő tapasztalatként egyébként különleges könyvekre is leltem, de a Ryan Gosling színező füzetre külön szeretném felhívni minden lány figyelmét!)

Fotó: Dubliners Facebook oldal

Nézzük tehát, egy egyébként sikeresnek mondható magyar márka milyen nehézségekkel találta szembe magát az elmúlt években!

Csilla: Bevallom, eddig, ha a Zoe Phobic márkáról hallván, mindig csak egy név ugrott be, Szimon Ágóé. Te milyen szerepet töltesz be a brandben?

Máté: Igen, ez így van, Ágó tervezi, és részben készíti a táskákat, én pedig az értékesítés részét viszem. Mi egyébként együtt is élünk – mosolyog – és igen, így kézenfekvő volt, hogy ha mindent látok, mindennek a részese vagyok, akkor átveszem egy részét a dolgoknak, és segítek. Világos volt, hogy több ember munkája kell ehhez. Én tervezésben ritkán veszek részt, maximum, ha fiú táskáról van szó, akkor elmondom, mit gondolok, de ennyi. Ágó pedig kitalálja, hogyan oldható meg, vagy megoldható-e egyáltalán.

Csilla: Megkérdezhetem, hogyan ismerkedtetek meg? Te is szakmabeli vagy?

Én igazából egy asztalt vittem az Open Showroomba, amikor Ágó még ott volt a Zoe Phobic-kal. Akkor elkezdtünk dumálni, és valahogy ott ragadtam… –mosolyog. Nem tartom magam kimondottan szakmabelinek, bölcsész vagyok. De hát sok lábon kell állni. És ez már a sokadik láb...

Egy testvérpár, akiknek arcát mindenki ismeri, aki kicsit is otthon van a hazai design háza táján. Marillai Ildi és Marillai Évi felelősek a wonderLAB szellemiségéért, hozzájuk köthető szeretett tervezői boltotok megalakulása. Most Ildivel ültünk le beszélgetni kicsit az itthoni divatpiacról, illetve személyesen az ő kettejük történetéről, aminek gyümölcse két fontos divat platform megalakulása is lett.

A boltba belépve meglepődtem, hiszen az eddig megszokott, roskadásig megrakott sztenderek, és polcok helyett, amikor a „hirtelen azt sem tudod, hova nézz”esetével találod szembe magad, egy kimondottan letisztult és szigorúan következetes rendszeresség fogadott. A sugárzó személyiség viszont, aki az ajtót nyitotta, a régi volt.

Végül leültünk a kis asztalhoz.

Tudom, hogy hallhattuk már, de hogy esetleg a boltot nem ismerők is képben legyenek, meséld el kérlek, mikor és hogyan indult a wonderLAB?

Ildi: Dejó… – mosolyog. Hát valójában az akkori barátom megunta, hogy rózsaszínre festem az egész teraszt, mert ékszertartókat gyártok mindenből, amit otthon találok. Keresnem kellett valami helyszínt ennek a tevékenységemnek, és akkor már társultam pár kreatív szakmabeli baráttal. Köztük volt a testvérem, Évi is, aki akkor személyre szabott ékszereket gyártott Me Concept néven, Saci, aki a Sixfeet kutya kiegészítőket csinálja, Fanni, akié az Oh my Deer márka és még néhány tervező. Előbb utóbb tök sokan akartak csatlakozni, egyre jobban nőtte ki magát a hely, mi meg totál random voltunk nyitva. Akkor kitaláltuk, ne csak „játszósba” csináljuk! Ez volt 2012-ben. Teljesen nulla tapasztalattal kerestünk még tervezőket, nagy elszántsággal mondtuk nekik, hogy miért lesz iszonyú jó, ha ide csatlakoznak – nevet. Olyan nevekkel találkoztunk, mint például Takács Judit, aki már akkor is tök profi volt. Végül 20-25 tervezővel indultunk el. Szerencsére ők is hittek ebben, és ez a közös jó meghozta a várt eredményt. 2012 novemberében ide költöztünk a Veres Pálné utcába, és meg is nyomtuk a karácsonyi időszakot. Az idő előrehaladtával szépen lassan átváltozott a dolog egy tesómmal közös családi vállalkozássá. Ezután jött a képbe az INQ is, mint alapköve az egész helynek. Valójában ez a bolt már dinoszaurusznak számít a maga nemében. Akkor még külföldön sem nagyon lehetett példát találni az ilyen inkubációs felállásra.

Hogy működik együtt család és üzlet? Mi a mostani felállás?

Ildi: A 2013-as Gombold Újrán részt vett Csík Orsi a „Newcomer” kategóriában.  Évi egyből beleszeretett a ruháiba, és megkereste Orsit, hogy megfinanszírozza azt a kollekcióját, viszont utána csinálják akkor komolyan a brandet. Így indultak ők az INQ-val. A márka indulásával és egyre nagyobb fokú fejlődésével pedig együtt járt, hogy Évinek magára a wonderLABre egyre kevesebb ideje lett. Ott ő viszi a marketinget, gyártást, menedzsmentet, úgy ahogy van, és az Eva’s Roomban árulnak több másik tervezővel együtt. Hat év után most ott tartunk, hogy én viszem 90%-ban a wonderLABet.

A Rododendron Art&Gallery-ben jártunk, aminek összetétele különlegesnek számít Budapesten. Elek Judit Katalin, a bolt tulajdonosa nagy gonddal válogat minden darabot, és a graffititől kezdve a mesekönyveken át az izraeli ékszerekig számos különleges design elem megtalálható nála. De mi az, ami mindezt összeköti?

A bolt, ma már 10 éves története egészen sok szálat fog össze, amiről érdemes beszélni. Mi most összefoglaltuk nektek, megkísérelve ezzel átadni a Rododendron szemléletét és világát, amivel igencsak kiveszi a részét a hazai design, valamint a nem mainstream kultúra világából.

A Semmelweis utcai, letisztult hangulatú bolt belső udvarára ültünk ki Judittal, aki láthatóan szívesen emlékezett vissza a kezdetekre.

Mi előzte meg a Rododendront? Honnan jött az indíttatás egy ilyen bolthoz?

Judit: Vizuális kommunikáció szakra jártam a MOME-ra, ez volt az alap szakom, majd design menedzserre szakosodtam. Szóval szakmába vágó dologba kezdtem anno. Jelenleg média design szakon doktorizom épp. Valójában 2006-ban, egy pop up boltként volt ez az első megmozdulás, a Boulevard & Brezsnyev Gallery-vel közösen, a Király utcában. Csináltunk egy kortárs fotó kiállítást, ami azért is állt hozzám közel, mert amúgy akkor még fotóművészként is tevékenykedtem, és egy fotós alapítványt is működtettem. Akkor még újdonságnak számított, hogy a fotókat meg is lehetett vásárolni egy kiállítás keretén belül. Nálunk lehetett. Ezután jött egy design vásár, ahol a momés diáktársaimmal közösen állítottunk ki. Akkor nagyon friss irányvonal volt az, hogy egyáltalán boltban, eladási szándékkal megjelenjenek kortárs magyar tervezői termékek. Itt bebizonyosodott, hogy valóban érdekli az embereket a design világa, és igazából annyira jól sikerült, hogy egy év múlva kitaláltam, hogy tényleg szeretnék egy boltot! Az első, a mai Rodohoz hasonló üzlet a mostani My Little Melbourne helyén volt a Madách téren. Akkor még voltak másfél milliós üvegszobrok is nálam, meg sok hasonló, iszonyú nagy eszmei értékkel bíró, de boltban nem eladható design tárgyak.

Az akkor nálad megtalálható tervezők mind ismerősök voltak?

Judit: Igen, momésok, illetve többen a fotós világból. Viszont rájöttem, hogy hiába értékelem, amit csinálnak, muszáj alkalmazkodni a kereslethez, és nem annyira éri meg másfél milliós szobrokat tartani. Ilyesmi módon alakult ki a mostani összetétel.

A JUCO Home Juhász Corinnáról kapta a nevét, aki textiltervezőkét végzett Budapesten, és aki nagyon hamar kitűnt jól beazonosítható és egyedi grafikai megoldásaival. A JUCO provokálva gyönyörködteti az embert, miközben megmarad végtelenül elegánsnak. Corinna legtöbb rajzán női alakok szerepelnek, és mivel munkáira jellemző a különböző érzelmek közvetítése, a grafikákon szereplő nők esetében kiemelt szerepet kapnak a szemek, az apró rezdülések és a gesztusok. A nemzetközi interior design márka nemrég költözött be a Palomába, mi pedig egyből kíváncsiak lettünk, hogy ki áll az extravagáns brand mögött.

Corinna, textiltervező vagy eredetileg. Mi vezetett erre a pályára? Miket csináltál eddig? 

Valóban, eredetileg textiltervezőként végeztem, ahol kitűnő mestereim voltak, szerencsés vagyok, hogy a kapott tudással széles rálátásom lett a folyamatok hátterére. De az is igaz, hogy viszonylag hamar kiderült, hogy engem és a munkáimat elsősorban az egyedi grafikai megoldásaim alapján fognak mindig is beazonosítani, hallottam is már a mondatot: „hm, ez biztos egy JUCO (ejtsd: juko) darab”. Ezért utólag rendkívül hálás vagyok, mert ez a leginkább önazonos dimenzió számomra az alkotásban.

A JUCO esetében főleg a home dekor vonalra koncentrálsz. Hogy kötöttél ki az enteriör designnál? 

Körülbelül egy éve, diploma után kezdtem el készíteni a rajzaimat, aztán egy nemzetközi rock fesztivál alkalmával megszületett a gondolat, hogy mi lenne, ha kipróbálnám telefontokon, valamint füzeteken a grafikáimat, ezáltal egyedivé téve őket. És akkor beütött hirtelen a siker. Nagyon jó visszajelzéseket kaptam és elkezdtek tőlem rendelni az emberek. Ezután jutottunk arra a következtetésre, mi lenne, ha komolyabban elkezdenék ezzel foglalkozni, és bővítenénk a készletet egyéb termékekkel. Felvetődött annak az ötlete is, hogy ruhákkal is foglalkozzak, de végül megmaradtam a Home dizájnnál, ugyanis roppant megtetszett ez az ötlet, valamint egy még kiaknázatlan területnek éreztem, főleg a hazai piacon, amivel érdemes foglalkozni. Mára már felállt egy team, gyártásvezetővel, kommunikációs vezetővel. Hosszú hónapokig tartó folyamat volt a tervezés, a termékek fejlesztése, a próbagyártások. A próbaüzem után ősszel, egy nagy opening fogadással nyílik meg hivatalosan a JUCO Home showroom. Vele párhuzamosan pedig már egy elegáns honlapon fog működni az értékesítés a nemzetközi piacra, elsősorban az Egyesült Államokba és a Távol Keletre, de természetesen célunk, hogy hazai otthonokba, igényes irodákba vagy újonnan nyíló éttermekbe, üzletekbe is bekerüljön egy-egy unikális JUCO Home darab, amire büszke lehet a tulajdonosa.

A magyar szemüveg márka, a Vinylize nemrég dobta piacra AC/DC-vel közös szemüveg kollekcióját, amit nagy lelkesedéssel hallottunk! A rock zene és a divat találkozása egyébként is egy nem megszokott, és bátor koncepció, különösen, ha high kategóriáról beszélünk. A Tipton Eyewearnek viszont úgy tűnik, sikerült megugrania ezt a lépcsőt, és a kollekciót világszerte nagy visszhang fogadta. Nem hagyhattuk ki a lehetőséget, felkerestük Tipton Zakariást, és az ott töltött egy óra alatt, csak ittuk szavait, amiben nem csak a mostani rock kollaborációt, de a márka elmúlt húsz évét, és az amerikai múltat és magyar jelent is érinttettük.

Tipton vagy Vinylize? Nekem néha kicsit zavaros, milyen nevet is használjak a ti esetetekben.

Zack: Tipton az ismert név itthon, külföldön meg a Vinylize terjedt el, ha rólunk beszélnek. Úgy kell elképzelni, hogy a Tipton az maga a design house, a Vinylize pedig a márka.

Mesélj kérlek rögtön arról hogyan indult ez az együttműködés a zenekarral? Valóban titeket keresett meg az AC/DC?

Zack: Az egész előzménye, hogy kb két éve kaptunk egy csomó lemezt, ami hibásan készült el. Nem volt rajta címke, nem is tudtuk igazából, mi az, amikor meghallgattuk, akkor jöttünk rá. Mi amúgy mindent meghallgatunk, amiből gyártunk, vagy eleve tudjuk, milyen lemez az. Szóval meghallgattuk, és felismertük, hogy ez Pink Floyd. Kiderült, hogy ez egy külön kiadás, a High Hopes. És volt belőle ugye egy csomó. Legyártottuk a kollekciót ebből a jellegzetes, kék színű bakelitből, és igen, fel is logóztuk Pink Floyd logóval, mert rájöttünk, hogy az emberek akarják tudni milyen lemezből van a szemüvegük. Ez olyan, mint az étteremben; oké, csirke, de milyen csirke, honnan van? Ezután mi ezeket a szemüvegeket a párizsi vásáron értékesítettünk, és mindent eladtunk 2 óra alatt. Nem sokkal ezután jött a levél a zenekari jogokért felelősöktől, és megvádoltak minket a tulajdoni joguk megsértésével. Abból végül nem lett semmi komolyabb dolog, de nyilván nem csinálhattunk utána belőle többet. Nekik a hanglemez az szent, és nem akarják, hogy szétzúzzuk őket. Nem sokkal ezután jött viszont a levél az AC/DC menedzserétől, hogy ők viszont kimondottan szeretnék, hogy gyártsak az ő nevükkel egy kollekciót. Ez azért még viccesebb, mert amúgy a Pink Floydnak és az AC/DC-nek ugyanaz a merch felelőse. Az volt a megállapodás, hogy az egész AC/DC katalógust feldolgozzuk, vagyis az összes lemezt. Mi most a Back in Black–kel kezdtük, mert ez adta magát, nyilván a bakelittel könnyen összefésülhető az, ami eleve fekete. Ez az albumuk egyébként a 2. legnagyobb példányszámban eladott lemez a világon. Az első Michael Jackson-é.

A Manuela filozófiáját legtalálóbban a dekoratív minimalizmussal lehet definiálni. A skandináv puritanizmus ugyanúgy megjelenik a gyerekruházati márka esetében, ahogy a magyar dekorativitás. A Stylewalkerhez frissen csatlakozott showroom üde színfoltként jelenik meg a magyar design világában. Maraczy Manuelát, a brand alapítóját kérdeztük.

A Manuela valószínűleg nem hiába kapta a nevét rólad. Mesélj a márka világáról, kérlek, illetve, hogy mi az, amitől sajátos, jellegzetes?

Még Helsinkiben kezdtem el női ruhákat tervezni, majd lányaim születése után váltottam gyerekruhákra. A legynagyobb sajátossága az általam tervezett grafika, ami mint minta jelenik meg az általunk használt anyagokon. Mivel grafika szakon végeztem a győri művészeti suliban, így azt hiszem a grafika maradt meg nekem, mint elsődleges kifejezési eszköz.

Amikor elkezdted a márkát, felmérted a hazai piacot?

Igen, felmértem. Akkoriban nem volt egy gyerekruhás márka sem. Ma már van néhány, aminek kifejezetten örülök.

Hogy látod, inkább a fiatal szülők nyitottak a magyar gyerek design márkákra, vagy ez teljesen független attól, hogy ki milyen korú?

Szerintem nem kor, hanem látásmód és életstílus függő. Persze sokaknak tetszik szakmailag az, amit csinálok, de itthon azért kevesen vannak, akik meg is tehetik, hogy az átlagosnál magasabb árfekvésű gyerekruhát vásároljanak.