Ismét izgalmas interjún vagyunk túl; a PINKPONILO-ba látogattam, ezúttal Eke Angélával együtt! A Paloma épületében lévő életteli csoda kuckóban Szabó Viki, az egyik alapító várt minket.

Kevesen tudjátok, de Angi és a Póni kapcsolata évekre nyúlik vissza. Közös szívügy, közös célok, és igények találkozásával indult az együttműködés, aminek gyökereit együtt fejtegettük.

A környezetvédelem és a fenntarthatósági témakörök evidensen kerültek szóba a beszélgetés alatt, de azt tudtátok, hogy óriási légbefúvós bábjait Angi maga varrja?

Könnyed interjú helyett, lássuk, milyen fontos kérdésekre kaphatunk választ tőlük!

Angi, először hozzád címzem a kérdést, mi a közös benned, és a PINKPONILO-ban?

Angi: Anno, még a Nylon Group által kerültem kapcsolatba a Pónival, ami hosszú együttműködéssé nőtte ki magát. Rengeteget dolgoztam itt a bábjaimon, a pónis lányok segítségével.

Mesélj kicsit a Nylon Groupról!

Angi: Hét éve indult, eleinte ketten kezdtük el, aztán már csak egyedül folytattam. Ahogy azt a neve is sejteti, nylon anyagból varrt, bábokra épülnek ezek a performanszok, amelyekkel a világ számos pontján volt már szerencsénk fellépni. Közel egy éve viszont igyekszem egyre tudatosabban élni, amit szeretnék a művészetembe is fokozatosan átültetni, hiszen ez ad teret annak, hogy a bennem, és a körülöttem zajló folyamatokat feldolgozzam. Bár a Nylon Group fő vonalát a preparált nylon bábok jelentik, azonban kiemelném, hogy ezek nem egyszer használatos bábok! A mi esetünkben a nylon úgy kerül felhasználásra, mint a textil, így a fenntartható fejlődés eszmeiségébe is beilleszthető. Emellett helytakarékosak, hiszen leengedett állapotukban kis helyen, akár egy táskában is gond nélkül elférnek. Ez az üzenet azonban nem feltétlenül jut el minden esetben a közönséghez, így fontos volt számomra, hogy egy olyan helyettesítő anyagok találjunk, ami a legkevésbé sem szorul magyarázatra, és abszolút nem terheli a környezetet – ezen dolgozunk most a Pónival, így az utóbbi időben szüneteltettem a projektet.

Viki: Nekünk a fenntarthatóság promotálása volt a célunk kezdettől, az etikus divat hangsúlyozása, olyan anyagok felhasználásával, amik fenntartható módon készülnek. Tagjai is lettünk nemzetközi szervezeteknek, melyekben a tagok nem egymást elnyomva, hanem egymást támogatva működnek. Ez pedig pont Angi projektjének a témaköre is, mert abszolút próbálunk közös erővel mi is megoldást találni a problémájára, és ötletelni alternatív anyagon a nylon helyett.

Angi: Ha mindenképp a nylon vonalán maradnék - ami egyelőre nem biztos - akkor a lebomló nylonok irányába mennék. Ez viszont Magyarországon sajnos még nem elérhető olyan mértékben, ahogy nekem arra szükségem lenne. Tervben van egyébként a bábokkal egy performatív fotósorozat, amely a nylon egyfajta újrahasznosítási lehetőségeit mutatná be. Így egy plusz funkcióit kapnának a hétköznapokban, ami konzerválná az életben maradásukat. Optimista vagyok, és úgy érzékelem, hogy a technológia igenis képes olyan irányban fejlődni, ami lehetővé teszi, hogy együtt lüktessünk a környezetünkkel, kellő figyelmet fordítva a védelmére. Ezért is nagyon szimpatikus nekem a vegán bőr. Számomra, érzelmi alapon az is nagyon fontos lenne, hogy az állati eredetű anyagokat, mint a szőr és a bőr, kivonjuk a divatból és a művészetből is. Nagyon örülök, hogy vannak olyan divattervezők, akik már ebben az irányban is gondolkodnak, legyen szó például Nanushkáról, aki már dolgozik vegán bőrrel, de Zsigmond Dóra is nagyon etikus módon közelít az anyagokhoz.

Angi, te színésznő is vagy, nem csak készíted a bábjaidat. Mi a tapasztalatod ott a tudatosságot illetően?

Angi: Igen, anyaghasználat terén meghatározó közeg a színház. Itthon sajnos kevésbé fordítunk figyelmet a tudatosságra, arra például, hogy miből készülnek a jelmezek. Évente többször van rá lehetőségem, hogy külföldi színházakban vendégszerepeljek, és azonnal szembetűnő, hogy egészen másként működik egy-egy backstage, mint nálunk. Az öltözőkben is alap a szelektív hulladékgyűjtés, a „zero waste” témaköre pedig szintén teljesen evidens a díszletek esetében is. Én is csak tapogatózom, hogy mi lenne erre a megoldás, itthon hogyan lehetne ezen reformálni. Tényleg picit meg vagyok lőve, mert nem tudom mi lenne az ideális megoldás, de a szívemen viselem a problémát és szeretnék tenni ellene. Alkotóművész vagyok, és akkor tudom igazán kifejezni magam, ha a háttérfolyamatokkal, az eszközökkel is azonosulni tudok.

Viki: Mi is iszonyúan szeretjük az olyan élményeket, - ez pont a múltkor történt - amikor bejön valaki, hogy ő nem akarja kidobni a régi farmereit, mert még amúgy hordható is lenne, csak itt egy kicsit így, meg ott egy kicsit úgy… Nem csinálnánk-e meg neki? Ezek annyira jó visszajelzések arról, hogy igenis átmegy az üzenet! Mi megszoktuk, hogy a workshopokon van egyfajta érzékenyítés, hogy miért ne legyen 48 egyforma ruha a szekrényünkben, aki hozzánk jön workshopolni, nyilván fogékony lesz a témára. De amikor utcáról esik be valaki, mert eljutott hozzá, amit képviselünk, az még fantasztikusabb! Különösen a divat területén lépett át a fenntarthatóság egy lélektani határt és egyre több felől hallani erről. Már nagy márkák is képviselik!

Angi, te mennyire szólhatsz bele, hogy milyen jelmezben szeretnél játszani az színházi darabokban?

Angi: Előadóként vannak helyzetek, projektek, amikor saját magam határozhatom meg, mit képviselek, de legtöbb esetben, színházi közegben a tervezőre vagyok bízva. Sok esetben viszont nagyon jófejek és rugalmasak velem azok, akikkel együtt dolgozom. Tiszteletben tartják, hogy nem szeretnék felvenni állati eredetű darabokat, és ennek megfelelően gondolkoznak nekem ruhákban.

Ha hazai tervezők, akkor kik azok, akiket preferáltok?

Angi: Hozzám Zsigmond Dóra és Nanushka állnak a legközelebb. Dórában az tetszik, hogy soha nem köt kompromisszumokat. Amit ő meg akar valósítani, azt megvalósítja, és tartja magát az elveihez. Az inspirációit is abszolút fel lehet fedezni a munkáiban. Tényleg úgy csinálja ezt, mint egy alkotóművész. És ahogy említettem, Nanusha vegán bőr kollekciójának pedig nagyon örülök!

Viki: Szerintem érdemes megemlíteni még a Touch Me Not-ot, akik nagyon egyszerű alapdarabokat árulnak biopamut alapanyagok felhasználásával. Ez egy jó indítás lehet azoknak, akik a ruhatárukat le akarják cserélni tudatosabb alternatívákra. Külön pozitívum, hogy a férfiakra is gondolnak! A 2016-os Gombold Újra! nyertese, Vetlényi Alma márkája pedig azért áll közel a szívünkhöz, mert a tudatos anyagválasztás mellett zero waste szabásmintákkal dolgozik, ügyelve ezzel a divatipar által termelt hulladék csökkentésére. Aki nyomon követi az eseményeinket, tudja, hogy erre mi is igyekszünk figyelni, egyre több zero waste szabásmintájú darabot lehet nálunk elkészíteni a workshopokon. Néztünk egy filmet, ami arról szólt, milyen lehetséges jövője van a divatiparnak. Mert ami egyelőre történik benne, az alapján egyszerűen össze fog omlani a rendszer. Engem nagyon megfogott Suzanne Lee munkája, aki különféle eljárások során, élő organizmusok segítségével lényegében a semmiből tenyészt ki egy "texilszerű" felületet. Ez azt jelenti, hogy nincs szüksége olyan eljárásokra, amik rettenetes mértékben pusztítják a vizeinket. Szerintem, valami ilyesmi lesz majd a megoldás. Ettől persze még nagyon messze vagyunk. Mindenesetre nagyon sok izgalmas kezdeményezés indul el szerte a világon, bízunk benne, hogy szép lassan a mindennapokban is egyértelmű lesz, hogy mi a járható út, és mi nem.

Angi, mesélj nekünk kicsit a shanghaji projektedről!

Angi: A shanghaji projekt egy utcai performansz volt, amire felkértek. Nehéz volt, mert egy utcán sokrétű nézőközönségnek alkotsz, tehát ehhez illeszkedő forma- és gesztusvilágot kellett kitalálni, ráadásul egy egészen más kultúrában, egy másik kontinensen. Ismeretlenül, mégis egy érthető világot kellett teremteni. Izgi volt, mert bejöttem a Póniba, és miközben varrtam, átalakult a terv, hiszen ebben a helyzetben a tervező és a kivitelező is én voltam. Lehetetlen lett volna kiadni a kezemből, és elmagyarázni egy varrónőnek, pontosan mit is szeretnék. A Póni megalakulása ezért volt nekem nagyon jó, mert végre lett egy platform, egy eszközkészlet, ahol létrehozhattam a saját ihletésű bábjaimat. A báboknak van egy olyan tulajdonsága, hogy amikor először felfújod, „elvesztik a szüzességüket”, és egy-két helyen kicsit elszakad a varrás mentén. Ilyenkor nem kell megijedni, hiszen azáltal, hogy folyamatos lég-befúvás történik, a báb ténylegesen „életre kel” ,kiforrja magát, megmutatja azt, hogy esetleg melyek a gyengébb pontjai. Az is lehet, hogy csak ragasztásokkal kell hagyni rajta kis szellőzőnyílásokat. A formával való közlés ugyanolyan erős, mint amikor verbálisan játszom a színpadon. A gondolat átváltozik formává. Ezek az objektek (bábok) pedig absztrakt megnyilvánulásai a formának.

Inkább színésznőnek, vagy inkább tervezőnek érzed magad?

Angi: Leginkább alkotóművésznek. Az életem, a szakmai teendőim egyik részét abszolút a színházi közeg határozza meg, aztán bejövök mondjuk a Póniba, és mackónadrágban, nyakig dzsuvásan nekiállok alkotni. Egyébként báb szakirányon végeztem az egyetemen, így ez is abszolút az én közegem.

Viki: Mi pedig pontosan ezt imádjuk, amikor tervezők bejönnek hozzánk kreatív ötletekkel, mi ezért a koncepcióért dolgoztunk elejétől fogva. Ez a közösségi varroda funkció egyik alapelve.

Mik a terveitek 2019-re?

Viki: A tavaszi Fashion Revolution programjához csatlakozni fogunk egy tematikus héttel, ennek témája pedig a víz. Jönnek majd Berlinből is résztvevők. Szeretnénk picit itthon is erősíteni a fenntarthatósággal kapcsolatos törekvéseket, nagyobb közönségben is. Ezenkívül visszük tovább a tavalyi témákat, kivitelezések, megrendelések, kisebb-nagyobb márkák részéről, de lesznek újak is. A FabLab Budapesttel folytatjuk a kollaborációt. A nyári Póni tábor is biztos, folytatódik! Ami fontos: a nagy márciusi projektünk! Mohácson van egy textilhulladék újrahasznosító üzem, ami beveszi végre a hulladékainkat! Mi, amióta működünk, nem dobtunk ki semmit, és csak gyűlik-gyűlik. Régóta kutatjuk, mit lehet kezdeni itthon a textilhulladékkal, nem volt könnyű, de találtunk egy helyet végre, ahol fel tudják dolgozni!  

Angi: Én jelenleg a Trojka társulattal, Csehov Cseresznyéskert című művében Ánya nehéz és csodás szerepének megformálására készülök. A darab márciusban debütál majd. Szintén ezzel a társulattal jelenleg is láthat a közönség az Anna Karenina című előadásban, ezzel párhuzamosan közel tíz további darabban játszom. Számtalan új, egyéni projektre is készülök, valamint márciusban Brüsszelben is újra színpadra lépek a Magyar akáccal. Ezen kívül egy rendhagyó programot is tervezünk tavasszal. Tavaly rendeztem egy tantermi, színházi előadást, amit idén sikerül országos szintén turnéra indítanunk. Így több iskolát is meglátogatunk, és a kirekesztés témakörét egy vizuális nevelési program keretein belül dolgozzuk fel, a gyerekek bevonásával.

Köszönöm szépen!

Szöveg • vendégszerzőnk: Szabó Csilla - a Between tervezője 

Képek: Pucher Adrienn