Fotó: Talabér Géza

Létezik egy magyar táska márka, amiből vitathatatlanul a legtöbbet látunk Budapest utcáit járva; ez pedig a Zoe Phobic. Akik szeretik a brandet, biztosan tudják, hogy immár saját bolttal is rendelkezik az V. kerületi Galamb utcában, ami a Dubliners nevet kapta. Ide látogattam el ezúttal, és mivel Ágó dolgozott, társát, Makai Mátét kérdeztem, aki ha sok szakmai titkot nem is árult el, de általa némi rálátást nyertünk a hazai design márkák helyzetére.

(A boltban nagyon felüdítő tapasztalatként egyébként különleges könyvekre is leltem, de a Ryan Gosling színező füzetre külön szeretném felhívni minden lány figyelmét!)

Fotó: Dubliners Facebook oldal

Nézzük tehát, egy egyébként sikeresnek mondható magyar márka milyen nehézségekkel találta szembe magát az elmúlt években!

Csilla: Bevallom, eddig, ha a Zoe Phobic márkáról hallván, mindig csak egy név ugrott be, Szimon Ágóé. Te milyen szerepet töltesz be a brandben?

Máté: Igen, ez így van, Ágó tervezi, és részben készíti a táskákat, én pedig az értékesítés részét viszem. Mi egyébként együtt is élünk – mosolyog – és igen, így kézenfekvő volt, hogy ha mindent látok, mindennek a részese vagyok, akkor átveszem egy részét a dolgoknak, és segítek. Világos volt, hogy több ember munkája kell ehhez. Én tervezésben ritkán veszek részt, maximum, ha fiú táskáról van szó, akkor elmondom, mit gondolok, de ennyi. Ágó pedig kitalálja, hogyan oldható meg, vagy megoldható-e egyáltalán.

Csilla: Megkérdezhetem, hogyan ismerkedtetek meg? Te is szakmabeli vagy?

Én igazából egy asztalt vittem az Open Showroomba, amikor Ágó még ott volt a Zoe Phobic-kal. Akkor elkezdtünk dumálni, és valahogy ott ragadtam… –mosolyog. Nem tartom magam kimondottan szakmabelinek, bölcsész vagyok. De hát sok lábon kell állni. És ez már a sokadik láb...

Fotó: Dubliners Facebook oldal

Csilla: Mik a tapasztalatok?

Máté: Több, mint egy éve nyitottunk, 2017 augusztusában. Itt a Galamb utcában amúgy egész jó dolognak számít, ha valaki talpon marad. Igazából ez inkább egy áthaladó utca. De nem panaszkodunk. Néha egyébként meg szokott jelenni egy-egy márka, hogy jönne hozzánk a termékeivel, de annyira pici a bolt és annyira konkrétak, meghatározóak a termékek, hogy nagyon nehéz lenne eldönteni, mi az, ami illene a boltba, de sokszor helyhiány miatt nem tudunk befogadni más márkát. Mindenesetre nagy lépés volt az, hogy utcára néző üzletbe költöztünk, előtte ugye showroomban voltunk. És bár az a Váci utca, meg az Október 6. utca, de nem utcafront. Ott nem volt azért akkora mozgás, mindenki programszerűen hívta az embereit. A kirakatban így nem tudta az ember „megkívánni” az adott terméket, amit így most igen. Most már első körben ide jönnek az emberek. Van, hogy nem is a webshopot nézik, hanem egyenesen itt keresnek minket. Márciusban volt egy állandó kollekció váltás, de folyamatosan vannak limitáltan újabb termékek. Fél évente új teljes kollekció.

Csilla: Design and Book Store néven futtok. Mi a bolt koncepciója? Mesélj egy kicsit kérlek a könyves szekció gondolatiságáról!

Máté: Angolszász könyvesboltokban találkoztunk a Positive Living könyvkategóriával, amikor Írországban, Dublinban voltunk pár napot. Ez persze nem pusztán az önsegítő könyvek kategóriája, kulturális beágyazottságon, pszichológiai, életviteli kutatásokon, dietetikán alapuló ismeretterjesztő olvasmányok. Ez egy új irányzata igazából a népszerű pszichológiának – ha úgy tetszik. Voltak arra vonatkozó felmérések, hogy melyik ország lakói a legboldogabbak a világon. Ennek kapcsán jött ki, hogy a dánok mennyire elégedettek az életükkel. „Slow living”, „Mindfulness”, ezek talán ismertebb kifejezései ennek az irányzatnak. A nálunk kapható könyvek amúgy mind angol nyelvű, válogatott darabok, külföldről. Ezekkel egészítjük ki a kínálatunkat.  Egyik közkedvelt termékünk a Ryan Gosling és a Benedict Cumberbatch színező. Ezeken mindenki jót nevet.

Fotó: Dubliners Facebook oldal

 Csilla: Külföldön képviseltetitek magatokat?

Máté: Viszonteladókhoz nem viszünk már termékeket itthon. Egyelőre külföldre sem, bár tervezzük, keressük a lehetőségeket, de webshopunkra odatalálnak más országokból is. 

Csilla: Hogyan alakult a táskák élete gyártási szempontból? Vontok be szakembereket a készítésbe?

Máté: Régebben Ágó is varrt, most már sokkal ritkábban; csak ha szükséges. A márka beindításakor ez elengedhetetlen volt. Természetesen most profi varrónőket bízunk meg, van, hogy többet, van, hogy kevesebbet. Szerencsére van már megbízható állandó kollégánk, aki nagyon szépen dolgozik, bár ebben a szakmában is írtó nehéz komoly szakembert találni. Sokan csak az alapmunkákat vállalják el, azokat tanulják meg, nem vállalnak nehezebb dolgokat, a nagyobb műhelyek pedig csak a nagyon nagy tételeket.

Csilla: A márka indulásáról mit lehet tudni? Nem annyira konkrét a keletkezésének az időpontja. Ti honnantól számoljátok?

Máté: Ágó gimnazista kora óta megvan a név, tehát legalább 8-10 éve. Ékszereket csinált, aztán ruhákat, és utána állt át táskára. Mennyasszonyi ruhákkal is foglalkozott még 3 éve, de ez annyira nem tartozott a márka profiljához, illetve több időt elvett más területektől. A táskakésztés az körülbelül 3-4 éve pörgött fel; ez most megy, reményeink szerint tartósabban. Egyébként most minimálisan visszatértünk a ruhákhoz, pont itt lóg egy póló már az új Zoe&Co logóval, amit hímeztettünk. A Zoe Phobic névvel Ágó már nem tud annyira azonosulni.

Fotó: Dubliners Facebook oldal

Csilla: Mik a tervek?

Máté: Szeretnénk gyorsítani a gyártást. Ha találnánk még több állandó varrónőt, akkor lehetne igazán tovább fejlődni. Amíg nem tudunk fizikailag annyit gyártani, amennyire igény van, nem tudunk más területeken terjeszkedni, befektetni, esetleg nagyobb üzletbe költözni. És persze most már új néven, kicsit más koncepcióval átállunk a Zoe & Co névre. Ez már többet elmond a márka jelenlegi életéről.

Csilla: Te hogy látod akkor ennek tükrében a szakma helyzetét?

Máté: Sajnos sok a kínlódás, sokan rákényszerülnek arra, hogy felnyomják az árakat, sokan elitizálnak. Persze ez is a munka része, hogy valaki hogyan tudja realizálni az álmait, terveit, ezzel sokan talán keveset foglakoznak, vagy nem tanítják meg rá őket. Ez nem pusztán a tervezés, a szabás és a varratás folyamata, hanem az árakkal való kalkuláció is. Ez kutatást igényel, meg talán rutint is. Persze szerencsére is szükség van. A szakmán belül talán a leginkább abban szükséges fejlődni, hogy sokan elfogadják azt, hogy bár piszok könnyű saját márkát indítani, működtetni, megélni belőle már egészen más képességeket kíván. Most nagyon sokmindenki akar tervező lenni.

Szöveg • vendégszerzőnk: Szabó Csilla - a Between tervezője